|
Szeretettel köszöntöm Önt!
Az ízületi kopás és meszesedés tulajdonképpen civilizációs betegségnek tekinthető, mivel a betegség előfordulásának gyakorisága szoros összefüggést mutat a társadalom öregedésével, valamint a túlsúly és a mozgásszegény életmód terjedésével. A kórkép már a harmincadik évtől előfordulhat, de a 65 év felettieknek több mint 70%-a küzd ezzel a problémával, és az előrejelzések szerint 2020-ra az artrózisos betegek száma megkétszereződhet.
Az ízületi kopás típusai
Az elsődleges (primer) artrózis leggyakrabban a 45-50 éves korban kezdődik, legtöbbször a térdet, kezet, csípőt, s a gerincet érinti, a bokák, csuklók, könyökök ilyen típusú elváltozása igen ritka. A gyermek- és fiatalkori, de a későbbi életkorban bekövetkező sport- és közlekedési balesetek azonban gyakran vezetnek ún. másodlagos (szekunder) ízületi kopáshoz, amely szinte bármely ízületünkben előfordulhat. A köznyelvben ízületi meszesedésnek nevezett kórkép egyébként orvosi szempontból tulajdonképpen nem létezik, ezzel a jelzővel leginkább az ízületi kopás, az artrózis, végstádiumát jellemezhetjük.
Kialakulása, okai
Az ízületekben a csontok egymás közötti súrlódásmentes mozgását, az ízületi felszíneket borító porcszövet és az ízületi üreget kitöltő ízületi folyadék biztosítja. Ezeket a porcos felületeket a kor előre haladtával számos károsító hatás éri. Bár a rendszeres terhelés a porcok anyagcseréjét és regenerációját segíti, azonban a túlzott terhelés, az ízületek túlzott igénybevétele ellentétes folyamatokat is beindít. Az ízületi felszínek igen intenzív terhelése és a porcok kis sérülései ugyanis olyan degeneratív folyamatokat indítanak be, ami végül a porc teljes pusztulásához és az orvosi nyelven az artrózisnak nevezett kórkép (ízületi kopás) kialakulásához vezet.
Az idősebb életkor, mint minden kötőszövet, a porcszövet alapállományát alkotó kollagének vizet veszítenek, ezáltal a porcok rugalmassága és terhelhetősége jelentősen csökken, a rugalmas porcszövet felpuhul, helyenként morzsalékonnyá válik. Továbbá elmondható, hogy a porcsejtek száma is fokozatosan csökken, a porc állományába pedig mészsók rakódhatnak le. Ráadásul kisebb traumák és fokozott terhelés hatására (például a túlsúlyos betegeknél az alsó végtagi ízületek), az ízületi felszíneken kis sérülések keletkeznek. Ezek a kis sérülések kezdetben az ízület egy túlterhelt részén keletkeznek, majd innen terjednek át a porcfelszín további részeire. Az ízületi csontvégeken a porcszövet szélén kis csontkinövések keletkeznek, amelyek megváltoztatják az ízesülési viszonyokat, és az ízületi tok feszülését okozzák.
Ennek eredményeképpen az ízületi tokban több változás is kialakulhat, egyrészről a levált porcdarabok az ízületi tokba ágyazódnak be, ahol egy krónikus gyulladásos folyamatot indítanak el; másrészről a tokban mészsók rakódnak le, így a folyamatok végeredményeképpen a tok hegesedik és zsugorodik.
A porcok felszínéről ezután kisebb-nagyobb darabok leválnak és az ízület üregbe kerülve gyulladást indukálnak, amely folyamat további porckárosodást okoz, és így egy önmagát fenntartó kör alakul ki, amely folyamatos, állandó porcpusztuláshoz vezet. Ennek következtében a kezdeti kisebb sérülések után a porcokon nagyobb fekélyszerű hiányok alakulnak ki, melyek alján a porc alatti csontszövet is előtűnik. Mivel ez ízületen belüli terhelési viszonyok megváltoznak, ezért megváltozik a csontok ízületi végeinek is belső szerkezete. A csontgerendák egyes területeken megvastagodnak, ilyenkor beszélünk meszesedésről.
Kockázati tényezők:
A betegség kockázati tényezői közé tartozik az öröklött hajlam, a megelőző ízületi sérülés, a túlerőltetés (akár a térd- és a csípőízületet nagymértékben igénybe vevő túlzott sportolás miatt), valamint a túlsúlyosság. Nemzetközi statisztikák szerint a térdízületi artrózisos betegek közel fele elhízott, míg a nem artrózisos betegeknél ez az arány csupán 10 százalék.
Sok esetben a túlerőltetés lehet a kórkép kialakulásának oka. Különösen a fiatalabb generáció tagjai hajlamosabbak túlbecsülni saját képességeiket és a fitneszmozgalom jegyében nagy lelkesedéssel tönkretenni az ízületeiket. A csípő esetén a nem megfelelő módon végzett testépítés, versenyszerű torna, tenisz, térdnél a túl intenzív labdarúgás, síelés, kosárlabda egyaránt veszélyes lehet ugyanis ebből a szempontból. A betegség kialakulásának kockázata a nők esetében nagyobb: a térdízületi artrózis gyakorisága négyszerese, a kisízületi artrózisé pedig háromszorosa a férfiakénak. Ennek az az oka, hogy a női nemi hormonok befolyásolják az ízületi szalagok rugalmasságát. Egy amerikai vizsgálat kimutatta, hogy nőknél az izomzat sportolás közben nem képes ugyanolyan mértékben rögzíteni a térdízületet, mint a férfiaknál, emiatt az ugrással és a térdízület kifordulásával járó sportoknál például nyolcszoros a térdsérülés kockázata.
Tünetek:
Az ízületi kopás bármely ízületben kialakulhat, de leggyakrabban mégis a főbb teherviselő ízületek, azaz a térdízület, valamint a gerincoszlop kis ízületei érintettek a legtöbb esetben.
A kórkép jellemző tünete a fájdalom, amely kezdetben erős megterhelést követően jelentkezik, tompa jellegű, ezért a páciensek gyakran nem is kifejezett fájdalomról, csak fáradtságérzésről számolnak be. Később jelentkezik a tipikus ízületi kopásra jellemző, éles, indítási fájdalom. Ilyenkor a beteg arról számol be, hogy nyugalomban nem érez fájdalmat, azonban az érintett ízület mozgatása - reggeli felkelés, lépcsőn való közlekedés - komoly fájdalommal jár. Később azonban a fokozatos mozgatás után az ízület mintegy bejáratódik, és a fájdalom megszűnik.
A kórkép előrehaladásával azonban már mozgás közben is erős fájdalma van a betegnek, de az érintett ízület pihentetésének hatására megszűnnek a panaszok. A betegség végstádiumában, amikor a porc már teljesen elpusztult a fájdalom állandósul, és olyan mértékű is lehet, hogy a beteget mindennapi tevékenységében is korlátozhatja. A kialakuló fájdalom intenzitása és jellege igen változó lehet, időnként nem csak az érintet ízületet érinti, hanem a szomszédos területekbe is kisugárzik, és a környező izmok feszüléséből eredő fájdalom is ronthatja a tüneteket.
A fájdalom mellett szintén jellemző tünet az ízületek mozgatásra jelentkező ropogása, amelyet orvosi nyelvben krepitációnak neveznek. A fájdalom miatt ugyanis az ízület körüli izmok reflexesen védekező kényszertartást vesznek föl, és a csökkent mozgás miatt hegesedések jönnek létre, ami végül az ízületi mozgás beszűküléséhez vezet, amit tovább ront az ízületi tok hegesedése és az ízfelszín folyamatos pusztulása.
A porcfelszín leépülése mellett a csontvégek átalakulása és deformálódása miatt az ízületek fő mozgástengelye is megváltozik, az ízületek alakja megváltozik, a végstádiumban kialakult csontkinövések pedig gyakran tapinthatók az ízületben.
Mi lehet a megoldás, (az orvosi kezelések mellett) fájdalmaink csökkentésére?
... Avagy visszatérés a "normális kerékvágásba":
A Glükózkondro® Egészségvédő Termékcsalád, amelyekkel Ön már találkozhatott webáruházunkban, elsősorban a mozgásszervi betegségek megelőzése, enyhítése, elviselhetővé tétele a feladatuk.
Az általunk ajánlott, igen magas hatóanyag tartalommal bíró Glükózkondro® Egészségvédő Termékcsalád az artrózis (ízületi porckopás) enyhe és középsúlyos változatát képes megelőzni illetve jól kezelni.
A gyógytermék fejlesztés során a cél az volt, hogy olyan hatóanyag kombinációt állítsanak össze, amely a szervezet több pontján is képes a beavatkozásra. A termékek olyan porcerősítő szerek, melyek a tüneti kezelés mellett a szervezet regeneratív funkcióit is hatékonyak aktiválják, ezáltal kialakul egy természetes védekező mechanizmus is a betegséggel szemben.
Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a 11 féle gyógynövénykomponens tartalmazó krém egyedülállónak mondható. Olyan korszerű hatóanyagok találhatóak meg a termékekben, amelyeknek biológiai hatása nagyszámú klinikai vizsgálatokkal vannak alátámasztva és jellemzőbb tulajdonságai a következők:
- nagy mennyiségű víz megkötéssel az ízületi folyadék egyensúlyát hozzák helyre,
- fokozzák a porcsejtek proteoglikán és kollagén szintézisét,
ezáltal a porcok rugalmasságát állítják vissza. A porc újraképződésében töltenek be alapvető szerepet, a porcot bontó enzimek inaktiválása révén megállítják a porcok pusztulását.
Gyulladásgátló hatásuk mellett serkentik a sejtekben történő saját (endogén) hialuronsav termelődését, növelik az ízületi folyadék viszkozitását, regenerálják a porcokat és az ízületek mozgékonyságát.
Ezen hatások összessége az, hogy a termékek használatával rövid idő alatt jelentősen javul az Ön életminősége.
A termék, mely nagy kiszereléseket tartalmaz, itt elérhető az Ön számára: www.fajdalom-nelkul.com
Rendelje meg most, két nap múlva használhatja, enyhítheti fájdalmait!
Termékrendelését kérem adja le webáruházunkban, vagy akár az alábbi telefonszámok egyikén.
Webáruházunkban Ön részletesebb leírásokat, magyarázatokat, érdekességeket is találhat.
Lintaller Katalin
Glükózkondro® Egészségvédő Termékcsalád Pest Megyei Nagykereskedelme
Tel.: 06-24/420-583 Mobil: 06-70/385-2908 Email: ugyfelszolgalat@fajdalom-nelkul.com
web: www.fajdalom-nelkul.com
|